Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munkássága 3

einstein-s-saga-3.jpg

 

Einstein munkásságáról

3/3

 

12.    Bose – Einstein kondenzáció  1923 

                                        

       Bose indiai fizikusnak sikerült statisztikus módszerrel is levezetnie a Planck–féle sugárzási törvényt fotonokra.  Ezt Einstein általánosította anyagra illetve minden feles spinű fermiumra.  Az viszont kézenfekvő volt, hogy az extrém viselkedésű, egész spinű részecskék családját Boseról bozonoknak nevezzék el.

 

 

13.  EPR–paradoxon 1935

 

         Az Einstein–Podolsky–Rosen paradoxon  a kvantummechanika egyik nevezetes gondolatkísérlete. Eredeti célja a kvantumfizikai elmélet hiányos voltának demonstrálása, valamint a megfigyelő szerepének redukálása  volt. "Kolléga, látja a Holdat az égen? És ha nem figyeljük, akkor tényleg nincs ott?" – így vitázott Einstein

 

A Bohr–vezette fizikuscsoport ekkor már befogadta a non–lokalitást és a megfigyelő gondolatának kulcsszerepét a mikro–folyamatok irányításában.  Mindenki ismerte az összefonódás nevű elképesztő jelenséget.   Eszerint két kapcsolódó részecske akkor is "kézen fogva" tartja egymást, ha szétválasztás után már végtelen messze távolodtak el egymástól. Ez egyben hyper–fénysebességet, illetve a testek közötti végtelen gyors kapcsolatot jelenti. 

 

     Einsteinék elektron–pár kísérletben gondolkodtak, de az elektronokat nem a határozatlansági reláció szülöttjeként, hanem anyagi valóságként tekintették. "az anyag nem más, mint a mező különlegesen erős állapota a térben" - vélekedett Einstein. John Bell az elméleti vitát matematikai formulába öntötte, majd  később megtörtént a kemény formula feloldása.  Aspect atomokkal végezte el a perdöntő kísérletet, és igazolta az elhihetetlen paradoxont. Manapság e kísérletet kettéosztott majd egyesített lézersugárral szokás végezni. Az első lézeres kísérletet Bécsben, egy 600 méter hosszú Duna alatti alagútban végezték el.  

 

Napjainkban a fenti tudománytörténeti forradalmat úgy kommentálják, hogy abban Einstein volt a logikus érvelésű,  szellemes vitapartner.  Ezzel szemben Bohr a szokásosan homályos, követhetetlen, rossz kulcsszavakkal operáló tudós volt – de döntően neki volt igaza. Én mégis Einstein mellett állok ki, és vele együtt azt gondolom, hogy a logikával nem szabad felhagyni.  A fizikai mikrovilág most megfoghatatlanná és felfoghatatlanná vált, de egy mélyebb rétegben egyszer majd újra megtaláljuk   az "anyagot" és az értelmes rendet.  A fejlődés útja az, hogy most elfogadjuk és elterjesztjük a Bohr–féle kvantumfizika paradox tételeit.  A hazai tudománynak is nyilatkoznia kellene, hogy a mai fizika végleg elhagyta a jámbor materializmus szintjét, és kimondani, hogy alapvető szemléletváltás zajlott le a fizikában illetve az un. valóságtudatunk terén.  Ezzel együtt jár, hogy el kell ismernie az eddig letagadott parajelenségek garmadáját, ami átmeneti presztizs veszteséget jelent majd.  Ámde a tudományos korrektség megköveteli az igazság kimondását, míg annak elkendőzése rosszabb, mint  maga a szimpla áltudomány. 

 

A követhetetlen kvantummechanika, a bizonytalanság és az anyagi világ megfoghatatlansága csak átmeneti tünemény. Tudásunk sekélyessége tart bennünket a bizonytalanság, sőt a káosz érzetében. Eljön majd az az idő, amikor a sokdimenziós teret, az anyag átjárhatóságát, valamint a határozatlansági relációt egyszerű jelenségek logikus illeszkedésének fogjuk érezni, hasonlóan ahhoz, ahogy  a statisztikus mechanika segítségével könnyedén követjük a szobánkban összevissza cikázó levegőmolekulák viselkedését. 

 

14.  E = mc2  1946    X

 

         Einstein legutolsó, nyilván a legjobbnak, véglegesnek szánt E=mc2 levezetésével is alapvető baj van.  Ennél nem a relativitás elméletből indul ki, hanem egy csillagászoktól átvett megfigyelésből, a fentebb már ismertetett fényaberráció tüneményéből.  Arról van szó, hogy a mozgó megfigyelő számára a csillagok irányszöge megváltozik, a távcsövében a fénysugár látszólag megtörik. 

 

     Einstein megfordítja a folyamatot.  Nála a fényforrás mozog, és úgy véli, hogy  az izzó testből kilépő fénysugarak irányszöge is megtörik.  Azonban ez nem így van, mert a forrás és a megfigyelő szerepe nem cserélgethető.  Másik alapvető hibája, hogy helytelenül alkalmazza az esetre vonatkozó  a=v/c*sin(fi)  szögelhajlási képletet.   Sajnos elhagyja belőle az elhagyhatatlant, a sin(fi) szorzót.  A fi szög jelenti a haladási irány és a megfigyelési irány által bezárt szöget.  Ennek következtében a sin(fi) értéke 0 és 1 között változhat, míg a felvázolt példában értéke éppenséggel 0.  Ettől a 0 szorzástól pedig az egész képlet nullává válik. 

A fentiek következtében több követhetetlen logikai kanyart kell megfutnia, mire visszacsinálja a kezdeti iránytévesztéseket hogy "megkapja" a régóta meg jósolt végeredményt.  A végeredmény végül is jó, de ennek bizonyítása – maga a levezetés – értékelhetetlen. 

Egyébként Einstein itt is bizonyította, hogy valódi zseni. Tudvalevő ugyanis, hogy az igazi zsenik agya egy–egy témában teljesen leblokkol. Einstein agya a csillagászati témában blokkol, mert nem tudok olyan esetet, ahol egy csillagászati problémát tényleg megértett volna, pláne, hogy jól is alkalmazta volna.

 

 

15.  Egyesített térelmélet  UFT  1949   

 

       A fizika tudományterületei  széttöredezve, elkülönülve hevernek szerteszét.  Klasszikus mechanika, elektromosság, mágnesesség, erős kölcsönhatás, gyenge kölcsönhatás, gravitáció stb.  Mintha csak az óceánok által szétszabdalt kontinensekre néznénk:  Európa, Ázsia, Afrika, Amerika, Ausztrália.

Nem csoda, hogy minden kiemelkedő tudós megkísérli az egyesítést.  Einstein is megpróbálkozott vele, de két évtizedes megfeszített munkálkodása végén reményei szertefoszlottak.

Monstre előadását az amerikai, sőt a világ tudósainak színe–java előtt tartotta, ámde teljes volt a kudarc. 

Einstein elmúlt évtizedeit magányos munkálkodásban töltötte, az un. modern fizikától elzárkózva, azt elviekben is elutasítva.  "Ha ma választanék szakmát, akkor nem fizikusnak mennék, hanem asztalosnak.  Az ő munkájának még van értelme!"         

Így aztán várható volt, hogy előadásán a pengeéles tudású fiatal fizikusok rosszul fogják tűrni a rég meghaladott gondolatokat.  Zajongtak, bekiabáltak. Így volt ez a matematikusokkal is, amikor jó sokára  rájöttek, hogy az Einstein által használt ismeretlen matematika az általuk korábban kimunkált abszolút kalkulus, illetve annak komolytalan változata. Maga Oppenheimer, az atombomba atyja, a fizika akkori doaenje fegyelmezett maradt. Híresen nyugodt természete volt, de utólag beismerte, hogy akkor ott kiakadt.  .

Einstein belátta, hogy az új matematika tajtékzó habjai között nem sikerült megtalálnia a hableányt.  De példás elszánással és szorgalommal tovább dolgozott haláláig.  Havonta választott egy megoldatlan problémát vagy paradoxont, és egy–két tanítványát is bevonva analizálta azt.  Sajnos nem talált rá a megoldás kulcsára.  Persze, hiszen azt ő maga veszítette el 1905–ben, amikor letért a fizikai valóság talajáról a mozgások relatív elméletére, a logikával felgöngyölíthetetlen absztrakciók világába. 

 

 

 16.  A 3+1 dimenziós téridő    X

 

          Az lehetetlen, hogy a tér 3 dimenziós legyen, bár mi emberek három dimenziósnak látjuk és ennyinek is gondoljuk.  Azonban egy valamire való fizikai vagy kozmológiai elmélet számára édeskevés a 3D, azaz a három dimenzió.  A minimum 9D, ennél kevesebből nem–igen lehet kijönni. De vannak 21, 32, 64 stb. dimenziós térelméletek is.  Történelmi okokból kiemelkedik Kaluza és Klein 4 vagy 5 dimenziós térelmélete (Nem 4+1 D, hanem 4 vagy 5 D,  1926). Anno ezzel próbálták a relativitáselmélet belső problémáit feloldani.

Einstein egy 3+1 dimenziós térelmélettel próbálkozott, vakmerően egybegyúrva a 3 térdimenziót egy  egészen más típusú entitással, az idővel.  Ő ezzel készült feloldani a relativitás képleteiben jósolt bizarr fizikai torzulásokat, például a hossz és az idő együttes növekedését.  Ez azonban   absztrakt világba vezet bennünket és az út további ellentmondásokba torkollik. 

Például az SR–ben egymással kapcsolatot nem tartó testek hatnak egymásra relatív sebességük révén.  Virtuálisan változtatják a méretet, a tömeget és az idő ritmusát.  Teszik mindezt a mozgás függvényében, meg attól függően, hogy éppen melyiken üldögél a megfigyelő.  Meglepő módon mindig csak a másik test változik, de ha a megfigyelő átül a másikra,  akkor az egyik.  Két megfigyelt test esetén tehát két megoldás van, és már ez is túl sok.  Három test esetén 9, 4 esetén 16 stb.  A feloldhatatlan ellentmondást Einstein úgy oldotta fel, hogy 3 vagy még több test esetét sosem vizsgálta, a 2 test esetéről pedig azt sugallta, hogy annál a megoldások száma nem a triviálisan előálló 4, hanem az általa elvárt  1.  Íme, a térkoordináták közzé beerőltetett időtengely itt sem működik. 

Sir Tom

sirtom@gmail.hu

– – – o O o – – –

 

            

 

free hits
Track My Website

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 26275
30 nap: 1077
24 óra: 38