Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Einstein és a kvantummechanika

Einstein és a kvantummechanika

"Einstein és Schrödinger voltak azok, akik soha nem adták fel a reményt arra, hogy az anyagot ne szellemeknek hanem továbbra is valóságosnak tekintsék." Lám, Einsteina reménytelenül bonyolult kvantumfizikában a jó oldalon állt. Lásd részletesebben a cikket:



  A vezérhullám és  

  az ugráló olajcsepp esete  


A klasszikus, az ortodox, a Koppenhágai, avagy a Bohr-féle kvantummechanika értelmezése szerint a részecskék az összes lehetséges valóságot végigjárják, mielőtt célba érnek. Valójában nem is  részecskékről, hanem valószínűségi hullámokról beszélnek. Ezek a valószínűségi hullámok akkor és csak akkor omlanak össze és alakulnak részecskévé, amikor megkíséreljük megmérni vagy megfigyelni (!) őket. „A kvantummechanika a józan ésszel ellentétes, és így kell magunkba szippantanunk.” - mondja Seth Lloyd. 

 

Solvay-konferencia 1927

 

A fenti teória és folyamat-leírás ugyan mi lenne más, mint az emberi logika kiúttalansága illetve halála. A szakterület tudósai még sok hasonló felfoghatatlan dolgot is állítanak. "Közel egy évszázadig a „valóság” homályos fogalomnak számított. A kvantumfizika törvényei azt sugallják, hogy a részecskék a legtöbb idejüket szellemállapotban töltik, még olyan alapvető tulajdonságokkal sem rendelkezve, mint a pontos helyzet, ehelyett mindenhol vannak és sehol sincsenek egyazon időpillanatban. Csak akkor, ha megmérjük őket, akkor materializálódnak hirtelen, látszólag úgy felvéve egy pozíciót, mintha a helyüket egy kockadobás véletlenszerűsége adná meg." - mondja John Bush.

 

   Einstein és Schrödinger voltak azok, akik soha nem adták fel a reményt arra, hogy az anyagot ne szellemeknek hanem továbbra is valóságosnak tekintsék. Sajnos kisebbségben voltak, szinte magukra hagyatva küzdöttek. Ezalatt a statisztikus matematika és a logikátlan filozófia ködfátyla borította be a kvantumfiziai terepet. Most azonban megjelent egy reménysugár, egy új kísérleti eredmény, amely talán be fogja világítani a sötétséget. A megvilágító fénysugár nem a fizikusok agyából tört elő, hanem a hidrodinamikai szakemberek laboratóriumából.

 

   Egy speciális hidrodinamikai kísérlet során váratlanul bukkant fel egy meglepő és sokat ígérő jelenség. A kísérletben lecseppenő olajcseppek ütköztek a rezgetett folyadék felszínével, majd visszapattantak a levegőbe, majd újra leestek stb. Az ugrások irányát viszont a korábbi felszíni hullámok megzavarták, melynek következtében az olajcsepp ide-oda ugrált. A korábban létrejött felszíni hullámok között persze ott voltak a cseppecske által korábban létrehozott hullámok is. Az úgymond össze-vissza hullámok között a saját maga keltette hullámok képviselték a trendet, és hosszútávon ez szabta meg az olajcseppek mozgási irányát. Az önmaga keltette hullámok rendszerét a szakma vezérhullámnak nevezi. Mint látni fogjuk, ez a bizonyos vezérhullám értelmet és magyarázatot fog adni a cseppecske viselkedésére összetett kísérletekben is.

 

 

A jelenség részletesebb vizsgálata előtt még tennünk kell egy kitérőt a háttér-energia irányába. Honnan veszi a cseppecske az energiát a vég nélküli ugrálásokhoz? Lehetne olyan magyarázat, hogy leeséskor olyan szerencsésen érkezik le egy meglévő hullámra, hogy az energiát ad át neki. De akkor előfordulhat az ellenkező eset is. Annak érdekében, hogy az ugrálás soha ne csillapodjon le, nélkülözhetetlen valami háttér-energia, sőt háttér-rezgés. Az elemi részecskék világában azonban tudni való, hogy ott van a háttérben a végtelen nagy energiájú fizikai vákuum, korrekt szóhasználattal az éter, amely minden porcikájában rezgő mozgást végez. Ez bármikor és bármeddig képes annyi energiát szolgáltatni, amennyi a végtelen ideig tartó ugráláshoz szükséges. A jelenlegi hivatalos kvantumfizika is bizonytalanságról, illetve háttér-rezgésekről szól, ámbár a forrás megjelölése nélkül.

 

   A kétségtelenül és bizonyítottan meglévő háttér-energia az az entitás, amely a háttér-energia biztosításához nélkülözhetetlen, segítségével viszont megkapjuk a jelenségek kerek-egész magyarázatát a hétköznapi életben szokatlan jelenségekre. Különleges és szokatlan, sőt hihetetlen az, hogy a részecskék diszkrét energiaszinteken helyezkednek el, keresztül tudnak hatolni leküzdhetetlen akadályokon, spontán keletkeznek, avagy  spontán megsemmisülnek. Jelenleg nem elfogadott a háttérben megbúvó nagy energiájú vákuum megléte. Azonban a nagy energiájú éter és a vezérhullám elfogadásával már normál belső logikával bíró és kézenfekvő magyarázatokat kaphatunk. 

 

   Az olajcsepp kísérletnél a csepp egy sík felszín fölött ugrált a 3. dimenzió irányába. Ámde hova ugrál a kvantum-részecske, hiszen ő már egy 3 dimenziós térbeli éter-tengerben kapja meg a rezgető hullámokat. Természetesen a hipertérbe, azaz a 4. dimenzióba ugrik át majd vissza. Eközben rendszeresen eltűnik előlünk, mert mi csak a 3 dimenzióban vagyunk képesek megfigyelni a részecskét. Nem helyes tehát a statisztikus kvantumfizika elképzelése a megsemmisülő, majd újra megszülető részecskékről. Ezek nem semmisülnek meg és nem születnek újra. Végig léteznek azok ámde számunkra csak ritkán jelennek meg, mert többenyire a hipertérben tartózkodnak.

 

Ezen rövid kitérő után vizsgáljunk meg egy híres, ámde problémás kísérletet.

 

Egy régi, sokat elemzett megfigyelés az un. kétréses interferencia kísérlet. Egy fény-nyaláb vagy elektron-nyaláb indul két egymás fölött lévő rés irányába. Egyik rést letakarva a nyaláb képe egy csík formájába jelenik meg a mögöttes ernyőn. A csík fölött és alatt azonban szórt fény is megjelenik, tulajdonképpen a sugár a rés után szétterül. Ennek oka az, hogy a sugár szélén lévő hullámok beleérnek a rést alkotó atomok erőterébe, és elhajlanak az atomok irányába. (Fényhullámok erőtérben lásd itt!) Mindkét rést kinyitva az ernyőn két szétterülő kúpot kapunk. A fénykúpok által megvilágított ernyő azonban nem egyenletes fényű, hanem fénycsíkokat alkot. Négyszeres fényességű csík jelenik meg ott, ahol a találkozás útjainak hossza a hullámhossz egész számú többszöröse, tehát azonos fázisba érkezve erősítik egymást. Ahol ellentétes fázisban érkeznek, ott kioltják egymást, és a képernyő teljesen sötét. Ez részecskékre, fotonokra önmagában nem lenne igaz, ámde a fotonok és elektronok hullámtermészetűek. Szerintem a térben csavarmozgással haladnak, ami oldalnézetben hullámnak látszik.

 

Létezik azonban egy un. egyfotonos kísérlet, amely minőségileg egészen új problémákat vet fel. Ugyanis a minta az ernyőn akkor is kialakul, ha a részecskék csak egyesével, egyedül haladnak. A jelenleg is érvényes Koppenhágai értelmezés szerint az interferencia csíkokat úgy magyarázzák, hogy a részecske mindkét résen áthalad, és utána önmagával interferál. A részecskék azonban kettős természetűek, és mostmár hullámoknak tekintve az interferenciát könnyű lesz elképzelni. Ámde ha hullámoknak is tekintjük őket, akkor is baj van. Hiszen nincs két hullám hanem csak egy, hiszen a másikat csak odagondoltuk.

 

   A vezérhullám elmélet fogja megadni a helyes megoldást. Eszerint a részecske útja közben ugrál és minden ugrásával egy-egy újabb hullámot kelt. Ezek körkörösen tágulnak, fénysebességgel haladnak, és persze mindkét résen áthaladnak. Amikor azután a részecske is áthalad valamelyik résen, akkor már saját interferálódott hullámain találja magát és ezek által vezérelve ugrál tovább. Végtére is az ernyőn ugyancsak kialakul az interferencia-kép. Ha most az egyik rést letakarjuk, akkor a maradék vezérhullámnak nincs mivel interferálnia, a fénycsík-rendszer nem alakul ki. A klasszikusnak nevezett Koppenhágai irányzat ennek magyarázataként azt az extremitást mondja, hogy az interferencia azért omlik össze, mert valaki a rendszert méri, vagy kívülről megfigyeli. Ez már Einsteinnek is sok volt, nem fogadta el, bár más helyeken Ő maga is szívesen használta a túlzottan elvont gondolatmenetet.

 

   Egykor meglepő volt R. Feynman feltételezése, miszerint a foton vagy a fényhullám egyszerre a tér minden irányába elindul, de csak egyetlen pontba érkezik célba. Kérdés lehet, hogy mi lesz a többi, "tévútra" indult hullámmal. Nagy kérdés továbbá, hogy hogyan néz ki a dolog energetikailag, hiszen a "tévútra" futott hullámok energiát szállítottak el. Igen, hiszen ezek a hullámok minden egyes kialakuláskor energiát nyelnek el. Íly módon a folyamat többlet-energiát igényel amivel a mai fizika nem tud elszámolni. Ezért a sugárzási folyamat az energiamegmaradás elvének nyilvánvaló sérülése. Az éter elmélet szerint viszont a többlet-energiát a végtelen energiájú éter szolgáltatja. Az ugráló részecskének viszont célba érkezéskor rendben van az energia-mérlege. Ez az energia-transzfer folyamat az éter számára nem progléma.  Olyan ez, mintha az óceán partján állnánk, és egy gyűszűvel meregetnénk ki a vizet. A vízszint nem fog változni, és ne legyen gondunk arra, hogy honnan van a víz. Bőven van, és a túlparton talán éppen visszameregeti a vizet valaki.

   Probléma lehet az is, hogy miként valósul meg a részecske vagy foton kettős természete? Hát úgy, hogy van maga az ugráló részecske, miközben az ugrálást jeleníti meg számunkra a hullám-természetet.   

 

"Anno Bohr úgy értelmezte a valószínűségi hullám egyenletet, mint a részecske komplett definícióját és azt (a szürnyűséget) állította, hogy a részecskéknek nincs kifejezett pályájuk. Viszont de Broglie arra biztatta kollégáit, hogy két egyenletet használjanak: az egyik valós fizikai hullámot ír le, a másik a hullámegyenlet változóihoz köti az aktuális, konkrét részecske útját, vagyis a foton kölcsönhatásban és meghajtva van a hullámmal, ámde nincs definiálva általa. De Broglie tehát azt állította, hogy a részecskéknek igenis van konkrét pályájuk, csak épp nem tudjuk megmérni kellő pontossággal a részecskék kezdőpozícióját, hogy levezessük belőle a pontos útvonalat." [Natalie Wolchover]

 

   Paul Milewski az angliai Bath Egyetem matematikaprofesszora viszont azt mondta, hogy a kvantummechanika nagyon sikeres, senki sem állíthatja, hogy téves. Ő számítógépes modelleket dolgozott ki a pattogó cseppek dinamikájához, tehát kvantummechanika alatt már a vezérhullámos működésre gondolt. A tény az, hogy egyik fizikus sem tudta előrejelezni a becsapódás pontos helyét. Amíg tehát Bohr kizárólag a statisztikára épített, addig de Broglie is kénytelen volt elfogadni a statisztikát a beérkezés szempontjából, ámde a vezérhullámot és a determináltságot tette elmélete alappillérjévé.

 

   A Solvay-konferencián Einstein kifogást emelt a valószínűségi univerzummal szemben és tréfálkozott, hogy "Isten nem játszik dobó-kocka játékot", de szembe helyezkedett de Broglie alternatívájával is. Ennek oka az is lehetett, hogy 1932-ben, amikor a magyar–amerikai Neumann János "bebizonyította", hogy a statisztikus valószínűségi hullám egyenletnek nem lehetnek további rejtett változói.

 

   Bárcsak hozzáfértek volna ezekhez a hidrodinamikai kísérletekhez azok az emberek, akik a kvantummechanikát fejlesztették a múlt évszázad kezdetén! – fakadt ki Milewski. Akkor a kvantummechanika történelme máshogy alakulhatott volna!

 

Több mint 30 évnek kellett eltelnie mire kiderült, hogy Neumann levezetése téves volt. John Bell volt az, aki megtalálta a hibát Neumann eredeti bizonyításában. Azonban a Neumann által megjelölt téves vélemény addigra már véglegesen elterjedt és beivódott a tudományos berkekbe. Addigra már a legtöbb fizikus elolvasás nélkül elhitte Neumann bizonyítását. David Böhm 1952-ben végre némileg módosított formában feltámasztotta a vezérhullám teóriát. Erre Einstein bátorította, bár sajnos a fizikusok soha nem kaptak rá. Az elmélet de Broglie-Böhm teóriaként vagy Böhm-i mechanikaként van letárolva.

 

   Később 1986-ban John Bell, a szókimondásáról ismert Ír fizikus tovább haladt egy nagy hatású tétel felállításával. Ennek értelmében Bell támogatta a vezérhullám elméletet.  A fizikusok ezt is félreértelmezték. Ő azt írta a vezérhullám teóriáról, hogy "olyan természetesnek és egyszerűnek látom, olyan tisztán és megszokott módon oldja meg a hullám-részecske dilemmát, hogy nagyon különös számomra, hogy miért lett általánosan elutasítva." A "nem értem" kifejezést Bell itt csak jelképesen használta, hiszen nagyon is értette. A statisztikus kvantummechanika számszakilag jól bevált, a szakterület művelői számára kényelmesebb volt továbbra is ott maradni az értelmezhetetlen homályos zónában. Most, az évtizedek múltával lényegében bebizonyosodott a vezérhullám-elmélet igazsága. A sikeres hidrodinamikai kísérletek – az ugráló olajcseppek – lényegében bizonyítják a vezérhullám-elmélet igazát. Ámde újra érvényesül a megszokott régi, alkalmatlan magyarázathoz történő ragaszkodás kényelme. A fizikusok nem hajlandók előbbre lépni. Egyébként a kutatók a karrierjüket kockáztatnák ha megkérdőjeleznék a kvantum ortodoxiát.

 

Az eredeti angol dolgozat szerzője [Natalie Wolchover]

------


Felmerült tehát egy nagyszerű gondolat a kvantumfizikai homály tisztázására, és lám, hat éve nem mozdult rá a tudományos világ. Talán azért nem, mert még mindig maradtak logikai hézagok, és szemben állnak vele rejtett, ámde nagy léptékű félreértések. Ezeket a hiányokat Jómagam megpróbáltam pótolni, és a vezérhullám elvet szinpatikussá tenni. Ugyanakkor ezen cikk az eredeti kiváló dolgozat összefoglalása és tömörítése. Továbbá felhasználtam a megírt magyar fordítás veretes mondatait, sőt egyes bekezdésit is mivel ezeket nem tudtam volna ilyen jól és világosan leírni. Ezért azután cikkem stílusa és formája inhomogén, ugyanakkor információ tartalma megnövekedett. Reménykedem benne, hogy sikerült a témát eljuttatnom egy megfelelő alapokkal rendelkező fizikai elmélet kezdőpontjához. Így statisztikus matematikából és látszólagos ellentmondások halmazából a kvantumelmélet igazi fizikává válhat. Azonban ez az út csak az éter-elmélet elfogadása után járható, mert a részecske ugrálása illetve gyorsulása bármennyi többlet-energiát képes kicsatolni, az éter pedig ezt képes korlátlanul a folyamat rendelkezésére bocsátani. A folytonosan megjelenő többlet-energia tehát nem okoz energiamegmaradási problémát, hiszen az éter és foton együttesét vizsgálva nem jelenik meg többlet-energia. 

 

 

 

Kelt: 2019 december 20

 

Tassi Tamás  

gépészmérnök

 

 

A dolgozatot lásd még kicsit bővebben:

http://aparadox.hupont.hu/71/kvantumfizika-es 

 

 



 

 
 

 

Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Június / 2020 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 23030
30 nap: 2744
24 óra: 89